A Lynx (alias Hiúz) GM6-os nagykaliberű rombolópuska modern fegyver, ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, gyökerei egészen az első világháború végéig nyúlnak vissza. Ekkor jelenik meg ugyanis az első, kifejezetten ilyen célra szerkesztett tankelhárító fegyver, a német Anti-Tank-Gewehr, azaz harckocsi-elhárító puska. Ez nem volt más, mint egy arányosan megnövelt (azaz felfújt) forgó-tolózáras puska, villaállvánnyal, 13 milliméteres lőszerrel. A puskából nem sok készült, de a kaliber megihletett – na kit mást – egy jelentéktelen fegyverművest Utah államból, azaz John Moses Browningot, aki amerikai mértékegységekre adaptálta a lőszert, s ezzel megszületett az .50 BMG (Browning Machine Gun) alias 12,7×99-es kaliber. Hatásadatai szerények: célzott lőtávolság mintegy másfél kilométer, torkolati energia mintegy 15 000 Joule. Nem meglepő, hogy – mint azt neve is mutatja – alapvetően (nehéz-) géppuskákban használták, használják máig.




A nehézgéppuska-lőszert tüzelő (nehéz) puskák karrierje töretlenül folytatódott a második világháború elejéig, megtalálhatóak voltak, egyebek közt, a brit, a szovjet (12,7×108 ill. 14,5 mm-es űrméretben) és a magyar hadseregben is. Ekkorra azonban a harckocsik tömege és páncéljának vastagsága annyira megnövekedett, hogy puskákkal (egy személy által kezelt, vállba betámasztott hosszú fegyverrel) való kilövésük illúzióvá vált, így a nehézpuskák átmenetileg kimentek a divatból.


Mielőtt fejlődésüket tovább követnénk, érdemes említést tenni a Lynx két másik, szintén az első világháború idejére datálható konstrukciós sajátosságáról. Az egyik a hosszú csőhátrasiklás. Tankönyvileg ezt a megoldást úgy definiálják, hogy az összereteszelt cső és zár együtt hosszabb utat tesz meg, mint a fegyverben használt lőszer hüvelyének hossza. Ez a megoldás napjainkban, kézifegyverben gyakorlatilag nem fordul elő, mivel feleslegesen összetetté teszi a gyártást, növeli a szerkezeti tömeget és csökkenti a tűzgyorsaságot. Azonban a hosszú hátrasiklás időt és helyet ad a Lynx elemi erejű hátralökésének csillapítására, az energia elkoptatására, oly módon, hogy a helyretoló rugó gyártása és edzése nem oly bonyolult, s a fegyver kézzel is felhúzható (ami, lássuk be, hasznos). Ebben a cső és a zár jelentős együttes tömege is segít – ami általában hátrány, az ennél a fegyvernél előnyként jelentkezik. Hozzáfűzhetjük még, hogy a hosszú csőhátrasiklás mint konstrukciós elv magyar tervezőhöz, a méltán legendás Frommer Rudolfhoz köthető (az ő idejében a rövid csőhátrasiklás előnyei még nem voltak annyira kézzelfoghatóak, mint napjainkban). A Lynx tehát e sajátosságával is a magyar fegyverszerkesztési hagyományokat viszi tovább.


Újabb konstrukciós sajátosság, hogy a cső és a zár reteszeltsége forgó mozgással oldható, illetve hozható létre (ez önmagában nem újdonság), mely forgó mozgás a zártest bütyke, illetve a tokba kimunkált ferde hornyok kölcsönhatása révén jön létre. E megoldás előnye, hogy a cső kizárólag tengelyirányban mozog, előre-hátra, s ez növeli a pontosságot. Hasonló megoldásokat a zárolásra a Steyr M1912, a Beretta Coguar, illetve a Grand Power K100-as pisztolyain láthatunk.


E rövid szerkezeti kitérőt követően térjünk vissza a nehézpuskák fejlődéséhez. A hidegháború idején a fő hadszíntéren tömeges, igen intenzív összhaderőnemi harcot vizionáltak, melyben nem volt hely kis számban rendszeresített speciális fegyvereknek. A hidegháború vége felé, a terrorizmus elleni harc napirendre kerülésével azonban a különleges erők részéről egyre markánsabban jelentkezett az igény egy olyan fegyver iránt, mely a rendszeresített puskatöltényt tüzelő mesterlövészpuskánál nagyobb lőtávolságon képes az ellenséges élőerő megsemmisítésére, akkor is, ha az adott esetben fedezék mögött tartózkodik. A múlt század nyolcvanas éveiben a különleges erők kis létszámú harccsoportjainak kezében megjelentek tehát a rendszeresített .50 BMG kaliberre szerkesztett mesterlövészpuskák, melyeket pl. a McMillan vagy a Barrett gyártott. (Magyar közönség ilyenfajta fegyvert a boldog emlékezetű Elitkommandó c. filmben láthatott.) S ez az az időszak, mikor a Lynx alias Hiúz apukájának, a Gepárd alias Cheetah-nak a gondolata is megfogant…


A nehéz mesterlövészpuskák fejlődése ettől fogva két irányban haladt: az optikák, a kiképzési metodikák és a lőszerek fejlődésének hatására élőerő ellen az .50 BMG hamarosan feleslegesen nagynak bizonyult, helyét átvette a .300 Winchester Magnum, illetve napjaink slágerkalibere, a .338 Lapua Magnum. E fejlődés mögött az a logika áll, hogy az .50 BMG kisméretű cél ellen csak speciális, tehát nem olcsó lőszerrel hatásos (a sima nehézgéppuska-lőszer nem eléggé pontos), a célnak jobban megfelel tehát egy valamivel kisebb, így könnyebb és olcsóbb lőszer, így az azt tüzelő fegyver is könnyebb lehet. (Kis szerencsével civil piacon is értékesíthető, ami plusz nyereség presztízsben, darabszámban, így árban is.)


Kémény célok, tehát könnyen páncélozott járművek (melyek ismét szaporodnak a harcmezőn, a válságövezetekben, védett vezetők hátsója alatt egyaránt), radarantennák, vezetési pontok, átjátszóállomások, várakozó helikopterek ellen az .50 BMG-nek továbbra is van létjogosultsága. E nagyobb méretű célok leküzdése általában több lövést, nagyobb tűzgyorsaságot igényel, ami az egyes lövés helyett a tárból tüzelést, forgó-tolózáras működés helyett az öntöltő megoldást helyezi előtérbe. Az .50 BMG lőszer ára relatíválódik: lehet, hogy egy lövés tízezer forintba kerül, de ezzel kiváltunk egy több százezres, esetleg milliós tételt (irányított rakéta ára), és megsemmisítünk egy több tízmilliós, esetleg százmilliós célt. Arról nem is beszélve, hogy mindezt egy darab, egy-három fős harcjárőr által kezelt fegyverrel érjük el, melynek tömege 10 kg. körüli, s nem kell, mondjuk, rakétakilövőt, automata gránátvetőt mozgatnunk, álcáznunk, hatásos tűzkiváltási távolságba jutását biztosítanunk.


Fenti fejlődési utat az apuka, azaz a Gepárd is megtette: az egylövetű, kifejezett mesterlövészpuska-jellegű első változatot rövidebb, félautomata, táras adogatású változatok követték. Hosszabb szünet, tulajdonosváltás, a koncepció naprakésszé tétele után, az ezredfordulót követően jelent meg a következő változat, már új konstrukció, a GM6 Lynx, mely a SeRo Kft. által épített, bullpup (tár az elsütőszerkezet mögött) elrendezésű, ötlövetű, egysoros szekrénytárból adogató, hosszú csőhátrasiklásos, forogva reteszelő öntöltő puska, csőszájfékkel, villaállvánnyal, Picatinny-sínre szerelhető távcsővel. Egyedülálló sajátossága, hogy – hátsó helyzetben rögzített csővel – egy méternél is rövidebb, ez a rejthetőség, szállíthatóság szempontjából komoly előny. (Másként fogalmazva, a Lynx kicsit rövidebb egy átlagos golyós vadászpuskánál…) További előnye, hogy az öt célzott lövést mintegy két másodperc alatt képes leadni (természetesen ebben a lövőnek is van némi szerepe). Jelenleg két űrméretben, .50 BMG azaz 12,7×99 és 12,7×108-as kaliberben áll rendelkezésre.


Adott tehát egy sokat ígérő prototípus, egyedülálló szerkezeti-taktikai jellemzőkkel. De vajon képes-e hozni a papírformát? A fegyvert kézbe fogva (azaz mögé hasalva) szembeötlik a jó kidolgozás, különösen a prototípus-állapothoz képest. Elegáns megoldás, hogy a puska a villaállvány felfüggesztésében a cső hossztengelye körül elfordítható. Különösebb gondolkodás nélkül ösztönösen kezelhető az egysoros tár, mely két ponton rögzítődik. Jobb kézzel, forgó-húzó mozdulattal működtethető a felhúzókar. Simának mondható a sütés. Összességében kijelenthető, hogy a fegyver kellemes meglepetést okozott a szerzőnek, kidolgozása, szerkezeti megoldásai a nagyipart, nem pedig a sufnituningot idézik, eltérően egy másik, nevében az esztétikumra hivatkozó magyar úgynevezett mesterlövészpuskától.


S hogyan lő? A lövés érzése egyedi: a csőszájfék, a hosszú hátrasiklás és az igen nagy kaliber együttes hatására nem hátralökésről, hanem tolásról beszélhetünk, az erő hosszabb idő alatt adódik át a vállnak, a szubjektív érzés szinte kellemes. (A 12,7×108-as kaliber hatása másnap, a csuklón érződik: úgy tűnik, nem sikerült feloldani a szorítást a pisztolymarkolaton…) A torkolati dörej természetesen emlékezetes, de fülvédőn keresztül elviselhető. A tűzgyorsaság jelentős, az elméleti értékek a gyakorlatban is megközelíthetők (gyakorlott lövő által nyilván elérhetők.) A pontosságot csak több lövés után, a fegyver profiljához jobban illeszkedő nagyobb lőtávolságon lehetne megítélni, száz méterre nem lehetett hibázni. Összefoglalva: igazi, bakancslistára való, életre szóló élmény.


S hogyan tovább? A gyártó több fejlesztési irányt jelölt meg. Bizonyos potenciális érdeklődők igényeinek megfelelő
en növelni kell a tárkapacitást, ezt kétsoros, kevlárszálas erősítésű műanyag tárral kívánják elérni. Izgalmas kihívást jelent a 14,5-ös szovjet lőszerhez adaptálni a fegyvert, a feladatot nehezíti, hogy a torkolati energia 30 000 (sic!) Joule körüli… Már csak máz lenne a tortán, ha sikerülne kifejleszteni a 14,5-ös mesterlövész-lőszert, azaz, egy pontosságra hangolt hüvely-lövedék-csappantyú-lőporkombinációt. A fegyver nemzetközi vásárokon való kijutásának elősegítése, esetleg a polgári piacon való megjelenés érdekében hasznos lehet a másik irány, azaz egy kisebb, pl. a .408 CheyTac kaliberre való adaptáció. A cikk megírásának idején pedig javában zajlik a puska bevizsgálása a Honvédség laboratóriumában.


S ezzel eljutottunk az utolsó, szomorú fejezethez, mely sajnos, szintén illeszkedik a magyar innovátorok hagyományaihoz. Szólni illik tudniillik az üzleti sikerről, illetve annak elmaradásáról. Jóllehet a puska számos bemutatón szerepelt, komoly érdeklődők komolyan mondtak róla szépeket és jókat, egyedülálló technikai-taktikai jellemzői révén pedig megtalálhatná magának a piaci rést a nagy gyártók termékei között, sőt, a magyar különleges erők katonáinak kezében Közép-Ázsiában harci körülmények között is bizonyított, a megrendelés, a (kis-)sorozatgyártás, a rendszeresítés, más szóval az üzleti siker eddig elmaradt, a fegyver fejlesztése és tesztelése csak viszi a forrásokat. Szerencse, hogy a tulajdonos-konstruktőrök érzelmileg is elkötelezettek a fegyver fejlesztése mellett.


S hogy ennek mi az oka? Egyet biztos említhetünk: a referencia hiányát. Ameddig a magyar hadsereg (esetleg a magyar rendvédelmi szervek valamelyike) nem rendszeresíti a fegyvert (és itt nem kell milliós darabszámokra gondolni), addig egyetlen külföldi megrendelő sem fog bizalmat szavazni egy ismeretlen terméknek. Csak remélhetjük, egyben kívánhatjuk, hogy a honvédség illetékesei át tudnak lépni saját árnyékukon, s a rendelkezésre álló szűkös forrásokat hatékonyan (horribile dictu, hatékonyabban, mint a Gripen lízingdíját…) felhasználva rendelnek néhány Lynx-et. Ez jót tenne a honvédség tűzerejének, harcértékének – és jót tenne a Lynx-nek is.
Mindkettejükre ráfér – mindketten megérdemlik. S akkor – „őrjítő röptünk, mondd, hová vezet” – megérjük az igazi magyar sikertörténetet: hogy magyar katona, kezében világszínvonalú magyar fegyverrel védi majd a magyar hazát és a magyar érdekeket.


szerző: R.K.



Közzétette: S.P.

Gewehr 98 (M98) - A német klasszikus fegyver
A Gewehr 98 (M98) a német hadsereg ismétlõ puskája volt. A fegyver kifejlesztésének oka a Németországgal szemben álló Franciaország hadseregében megje...
Leave a comment

Please login or register to review

Powered By OpenCart
ELITCORD © 2019